Turisztika

Gerjen

Nagy múltú, több mint 800 éves település Gerjen. Neve először a tihanyi apátság javainak 1211-es összeírásában szerepel: "... A szomszédos Fatod (ma Fadd) határát képező Gergyen folyó, mely kimegy a Dunából..."

1520-ban Gergyen, majd Gerjen átkelőhely a Dunán. Az 1690-es feljegyzések alapján a falut három oldalról mossa a Duna. Az idő tájt a csónak fontos közlekedési eszköz volt, mert így lehetett a legjobban megközelíteni. A falu 1844-ben porrá égett. A házak olyan közel voltak, hogy ereszük összeért. A pusztulás után a korábbitól keletre lévő gyümölcsöskertben építették fel a vesszőfalú, majd tömörített falú házakat. Az utcákat, tereket mérnöki pontossággal jelölték ki. Bár a falut többször elöntötte az ár, de a védőtöltésen mindig menedéket találtak az emberek. Az 1893-as árvíz szintjét emléktábla őrzi a református templom keleti oldalán.

A településen teljes az infrastruktúra. Főként mezőgazdasági tevékenység folyik, de található itt autóalkatrész-összeállító üzem és több építőipari vállalkozás is.

Minden év júniusának első hétvégéjén tartják a Gerjeni Lovasnapokat, amely egyben a regionális kettesfogathajtó bajnokság versenye is. Ennek az úgynevezett Felső-Gödrök biztosítanak kiváló helyszínt. Nem sokkal távolabb az Alsó-Gödrökben tartják minden évben a Duna-Rock Fesztivált 2009 óta. Az egyre népszerűbb program június elején várja a motorosokat és a rockzene rajongóit. Szeptember végén tartják a hagyományos szüreti napokat, falunapot.

A falu mentén húzódó holtágak kiváló horgászhelyeket rejtenek, a környéken rengeteg a vadászatra alkalmas terület, Gerjenben még ma is vannak aktív kishalászok. Gerjen ma is dunai átkelőhely, a folyót megfelelő időjárási körülmények között reggeltől estig járja a Szekszárd nevet viselő kishajó és az Atom névre keresztelt komp Gerjen és Kalocsa között.

Látnivalók

Duna-part
Kompkikötő
Református templom (az orgona műemlék)
Katolikus templom (a II. világháború után az első magyarországi templom)

Elérhetőségek

Önkormányzat: Gerjen Béke tér 1. 75/337-011 - phgerjen@tolna.net www.gerjen.hu
Kompközlekedés: április 15-től október 15-ig 7–16 óráig
Szállás: Vackor vendégház, Gerjen, Hunyadi u. 2. 20/346-5756 www.vackorvendeghaz.hu

További településeink

Dunaszentgyörgy
Györköny
Madocsa
Németkér