Turisztika

Foktő

A község címerében szereplő 1311-es évszám a település első okleveles említésének dátuma; a süllyedő csónak egy 1599 májusában lezajlott dunai ütközetre utal, melyben báró Pálffy Miklós generális hajdúival tízszeres török túlerőt vert szét a Duna Foktő és Uszód közötti szakaszán, s közel száz hajót zsákmányolt vagy süllyesztett el. 1836-ban a faluban óriási tűzvész pusztított, melyben az egész község leégett. Az élni akarás azonban győzött, újjáépült a falu. 1843-ban már állt az új református templom. Hild József tervei alapján klasszicista stílusban épült meg. A Szent György-templom késő barokk stílusú,1790-ban adták át.

Foktő két természetvédelmi terület között helyezkedik el: a Kiskunsági Nemzeti Park és a Gemenc határolja. A falu képét meghatározza a Fok patak és a nyugati határán húzódó Duna-part.

A község, a térség a dunai hajózásról, hajóépítésről volt híres. A polgármesteri hivatal udvarán áll egy hét méter hosszú bőgőshajó, Kovács Imre munkája. Az önkormányzat ezzel állított emléket az egykori hagyományoknak, a pezsgő vízi életnek.

A település határában van a kalocsa-foktői repülőtér, amely repülőnapoknak, ejtőernyős programoknak gyorsulási versenyeknek ad otthont. A községnek 2009 óta ipari kikötője is van. Az itt lévő hatalmas kapacitású növényolajgyár fellendülést hozott, megépült a Foktőt elkerülő út, hat kilométer hosszban vasúti síneket fektettek le.

Látnivalók

Római katolikus templom
Református templom
Rocskár Sándor helyi szobrász alkotásai:
Árpád vezér szobra
A Teremtő Krisztus szobra
Magyarok nagyasszonya szobor

Elérhetőségek

További településeink

Drágszél
Foktő
Györköny
Nagydorog