Turisztika

Bölcske

"Pihenj meg nálunk vándor, ne hajszold úgy az életet" – így hangzik a bölcskeiek jelmondata. A község eredményeit elsősorban szorgalmas, dolgos, minden iránt fogékony, nyíltszívű lakosságának köszönheti, akik mindenben a legjobb megoldást keresik.

A háromezer lakosú hangulatos település főként mezőgazdaságból és szőlőtermesztésből él. Valamennyi közműve elkészült, egészségügyi centrummal, felújított gyógyszertárral, idősek napközi otthonával, református és katolikus templommal, új iskolával és óvodával büszkélkedhet. Integrált Közösségi Szolgáltató Tér alakult a település központjában. Itt működik az ország egyetlen „falusi mozija”, mely színházteremként is üzemel. A 280 fő befogadására alkalmas terem a helyi rendezvények fő helyszíne. Számtalan civilszervezet tevékenykedik a településen: a Bölcskei Néptánc Egyesület, a Bölcskei Női Kar, a Múló Évek Nyugdíjas klub, az Ízisz Hastánc Csoport, a Bölcskei Borbarát Klub, Bölcskei Horgász Egyesület, Bölcskei Amatőr Színtársulat, továbbá irodalmi műhely, fotóklub, jógacsoport, baba-mama klub. Az első magyarországi víz alatti régészeti feltárás során a Duna medréből előkerült római kori oltárköveknek kőtár épült a településen.

Bölcske a Tolnai borvidékhez tartozik. A 380 pincéből és présházból álló terület egy sajátos, egyedi pincefalut alkot a Béke téren, amely hangulatos rendezvények állandó helyszíne. Hagyomány a Galamb- és nyúlételek gasztrofesztiválja június utolsó szombatján, a Bölcskei szüreti napok szeptember második hétvégéjén, a Bölcskei Falunapok október első hétvégéjén.

A vidék apróvadban gazdag, a helyi vadásztársaság a nevét természetvédelmi területen található, az országban szinte egyedülálló tátorjánról kapta. A Bölcskei Horgász Egyesület révén a Duna-part izgalmas programoknak is otthont ad. Évente itt zajlik a majális, augusztus 20-án Sellőpikkelynapot szerveznek. Nagyon aktív a sportélet. A Bölcskei Sportegyesület több szakosztállyal működik, új sportöltöző, megújult sportpálya áll rendelkezésre.

Látnivalók

Pincefalu (Béke tér)
Szakáts-kastély
Hanzely-kastély
Református templom
Katolikus templom

Elérhetőségek

Önkormányzat:Bölcske, Kossuth Lajos utca 5. 75/535-012 - polghiv@bolcske.axelero.net www.bolcske.hu
IKSZT (Kulturális Központ): Bölcske, Szentháromság tér 6. 75/335-490, 20/261-1597 www.iksztbolcske.hu - iksztbolcske@gmail.com
Turul fogadó: www.turul-fogado.com

További településeink

Dunaszentgyörgy
Madocsa
Pusztahencse
Uszód